fbpx

Játszósarok került átadásra a rehabilitáción

A Rotary Club Szeged-Tisza és a Karitáció Alapítvány jótékonysági, gyógyítást segítő, adományozó programjának részeként átadásra került a 350 ezer forint értékű adomány Bereczki Csabának, a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika igazgatójának. Több hónapot felölelő munka után kialakításra került a rehabilitációs osztályon egy játéktér a kis betegeknek, két speciális asztallal és székekkel, fejlesztő játékokkal, új mesekönyvekkel. Továbbá gyógyítást elősegítő eszközök tárolására használható szekrénysorok, és a dolgozók kényelmét szolgáló öltözőszekrények is átadásra kerültek.
A játéktérbe olyan terápiás asztalok kerültek, amelyeknek magassága és munkalapja is állítható, így kerekesszékkel is melléjük lehet gurulni.

Ez nagy mértékben megkönnyíti a kis betegek hétköznapjait a foglalkozások alatt, illetve az ott dolgozó emberek munkáját is.
Az új mesekönyvekkel pedig a családok együtt kapcsolódhatnak ki a gyerekekkel a kezelések között. Emellett három szekrényt is kapott az osztály, ahol a meglévő gyógyítást elősegítő eszközeik mellett a most kapott képességfejlesztő játékokat tárolhatják. Ezekre nagy szükség van, hiszen az osztály mindig teleházzal üzemel.
A dolgozók kényelmét szolgáló öltözőszekrények pedig az egészségügyi dolgozók örömmel vették birtokba.

Általában hosszabb időt vesz igénybe egy-egy rehabilitáció. Ezért is tartotta fontosnak a két szervezet, hogy minél jobb körülmények között gyógyulhassanak a gyerekek.

Facebook oldal: https://www.facebook.com/Bohocdoktorok/

Együtt csodákra vagyunk képesek!

 

Kérjük támogassa adó1% felajánlással a bohócdoktorokat, a gyermekmentést! Mosoly és nevetés: gyógyítást támogató bohócdoktor kórházi jótékonysággal! A Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány 2008 óta sikeresen működteti a Bohócdoktor Gyógyító Csapatot. A mosolyt és gyógyulást eredményező tevékenység célja, hogy beteg, sérült gyermekek és felnőttek számára a sokszor óriási fájdalmat jelentő betegségeket, a gyakran állandó fájdalmakat jelentő kezeléseket felváltsa élményekre, nevetésre, vidámságra, ezáltal elterelve a nagy betegeket a gyógyulás felé. A programok a klinikák, kórházak, rendelő intézetek számára ingyenesek. A mosolygós bohócdoktor vizitek végén ajándékozás és öröm honol. Adóbevalláskor adó 1 százalék felajánlásával segítsen Ön is mosolyt varázsolni a gyógyuló gyerekek arcára!
Minden támogatást, felajánlást, segítséget köszönettel fogadunk! Együtt csodákra vagyunk képesek! Kísérje figyelemmel jótékonysági segítő tevékenységünket! Támogatását, segítségét, önkéntes és önzetlen együttműködését hálás szívvel köszönjük! Bohócdoktorok, gyógyítás, jótékonyság!

10 érv, hogy a Karitáció Alapítvány működését támogasd ADÓD 1%-val:

– gyermekmentés, családtámogatás, adományok osztása,
– egészségvédelmi (szűrőnapok, sterilház, bohócdoktorok, egyéb gyermekmentő) programok működtetése,
– kulturális programok szervezése, tehetséggondozás,
– adományok gyűjtése, osztása (egyéni és csoportos formában, egyéneknek, családoknak, közösségeknek),
– mesedoktor kórháztámogatás, gyógyítás segítő élményprogram,
– oktatási, tájékoztató tevékenységek, készségfejlesztés,
– élelmezés (gyermekétkeztetés, élelmiszerosztás), ingyenkonyhák élelmiszer támogatása,
– bűn-és baleset megelőzési programok szervezése,
– sport-és szabadidős programok, tömegsport szervezése,
– munkahely teremtés, megélhetést segítő akcióprogramok,
– tömegkommunikációs tevékenységek, tájékoztatás,
– segítő akciók, rendezvények, fórumok működtetése,
– környezeti és természeti, társadalmi segítő feladatok ellátása, akciók, rendezvények, jótékonysági események, önkéntes szerveződések támogatása, adományosztás, segítése, mentorálása…

2019.05.22.