rss
bohócdoktorok, adó 1% adóbevallás, beteg gyermekeknek, adó 1 százalék
  • Ajándékok érkeztek a SZTE Zeneművészeti Kar Hallgatói Önkormányzatától

  • Ajándékok érkeztek a SZTE Zeneművészeti Kar Hallgatói ÖnkormányzatátólGaramvölgyi Judit, az alapítvány elnöke ismertette, hogy a gyógyító bohócdoktorok fogják eljuttatni a játékokat a beteg kisgyermekeknek, a vidám percek mellett ajándékokkal is megörvendeztethetik azokat, akik az ünnepet a kórházban, klinikán töltik, vagy éppen valamely szociális intézményben élnek. A vártnál nagyobb siker miatt úgy számolnak, hogy bőven marad jövő évre is játék. A bohócdoktorok sohasem üres kézzel érkeznek, mindig van a bőröndben kifestő, plüssmaci, buborék fújó, léggömb és egyéb vicces dolog. A plüssök jó kiegészítő ajándékok a gyerekeknek, de akár felnőtt páciensek számára is.

    bohócdoktorok támogatása adóbevalláskor adó 1 százalék felajánlással

    „Úgy érezzük, hogy eredményes volt a játék gyűjtés. Sokkal kevesebbre számítottunk, ez egy kétszáz fős karhoz képest rengeteg ajándék” – mondta Czifra Dániel, a kar hallgatói önkormányzatának vezetője a tucatnyi teli zsák játék mellett állva. Nagyon örültek annak, hogy más egyetemi karok hallgatói is hoztak be ajándékokat, sőt olyanok is csatlakoztak hozzájuk, akiknek nincs kapcsolata az SZTE-vel, mégis vittek adományt a koncertre, vagy csak egyszerűen elhelyezték a plüssállatokat a porta melletti dobozban.

    Az egyetemisták ígérték, hogy jövőre is gyűjtenek jótékonysági adományokat, mert „ezt nem szabad abbahagyni”.

    Bohócdoktorok plüssmaci átadás a zeneakadémián

    Dr. Plüssmaci, háttérben a jótékonysági alapítvány munkatársával

    bohócdoktor plüssmaci

    bohócdoktorok ajándéka, egy szobányi játék és plüssmaci

    egy szobányi plüssmaci a bohócdoktoroknak

    Köszönjük minden támogató és segítő - önkéntes segítő támogatását! 2008 óta megszámlálhatatlan bohócdoktor programmal hoztunk létre élményt és értéket. Ön is segíthet a Karitáció Alapítványnak önkéntes munkával, adó 1 százalék felajánlással, céges és magán adománnyal vagy egyéb segítségnyújtással! Köszönjük, köszönjük, köszönjük!


Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
A kórházi lábadozást a gyógyító és vidám bohócdoktor vizitek segítik, hogy a jókedv törjön előre, a gyógyulás ideje rövidebb lehessen.
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Bohócdoktor Rajzpályázat 2018

    Bohócdoktor Rajzpályázat 2018Értékes díjak a Bohócdoktoroktól! A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor Csapata az “Én Bohócdoktorom” címmel alkotói pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy az ifjúság körében az egészséges életmódot és a pozitív gondolkodást népszerűsítse. A pályázók a gyógyítás, betegség, gyógyulás, optimizmus témájában mutathatják be alkotásaik révén ötleteiket és gondolataikat, megjelenítve a pályázatban a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorai segítségnyújtásának fontosságát. Rajzolj, fess, alkotásra fel!

  • Ruhasegélyt vittünk Tiszavasvári és Fulókércs településekre

    Ruhasegélyt vittünk Tiszavasvári és Fulókércs településekre Ruha, cipő, játék adományok - a támogatás életmentő segítség lehet a nagy hidegben! A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány Szegedről egy tonna használt átmeneti és téli ruhával (cipővel, játékokkal) segítette a borsodi Fulókércs és a szabolcsi Tiszavasvári települések rászorultjait. Az egyre hidegebb napokban sokaknak egyre nehezebb a család, az apró gyerekek felruházása. A segítő alapítványok szociális hálója a kihűlés ellen küzd és a felzárkóztatást segíti.

  • Öltözz Farsangon Bohócdoktornak

    Öltözz Farsangon BohócdoktornakA Karitáció Alapítvány bohócdoktorai az óvodai és iskolai farsang beöltözői számára jutalmazást szerveznek. A 2008-óta sikeres bohócdoktor kórháztámogató - jótékonysági program kapcsán a gyerekeket arra kérik a bohócdoktorok, hogy a farsangon öltözzenek be bohócnak vagyis bohócdoktornak. A farsangi maskarát az óvodai / iskolai rendezvényen le kell fotózni, majd az info@karitacio.hu e-mail címre pedagógus vagy szülői segítséggel 2018. március 16-ig a beküldő nevének, életkorának, telefonszámának, e-mail címének megadása mellett be kell küldeni. Értékes díjazás!

  • Tavaszi jótékonysági élelmiszerosztást támogattunk

    Tavaszi jótékonysági élelmiszerosztást támogattunkVitamindús gyümölcs, liszt, cukor, édesség, tészta, tisztítószer várta a rászorulókat Szegeden, a Roosevelt téren működő Centerke Adományozó Központban. A Mátrix Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány háromszáz élelmiszercsomaggal segítette a nélkülöző családosokat, idős - egyedülállókat. A tonnányi élelmiszerre a támogatottak a szociális intézményeken keresztül élelmiszer átvételre feljogosító kupont kaptak, ezt leadva jutottak hozzá a segítő élelmiszer adományhoz. Nagy volt az öröm, sok gyermek az osztáson külön gyümölcskóstolót is kapott.

  • Szentesen viziteltek a Karitáció Bohócdoktorok

    Szentesen viziteltek a Karitáció BohócdoktorokCsütörtökön délután a Dr. Bugyi István Kórház gyermekosztályának nagybeteg picinyei számára néhány pillanat gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A lufihajtogatás, a bohóckodás mellett a buborékfújásra került a hangsúly. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló csöppségeknek az élménypedagógiai módszerek egy picit segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Lacika családját is ruhával, élelmiszerrel, játékokkal támogattuk

    Lacika családját is ruhával, élelmiszerrel, játékokkal támogattukA Karitáció Alapítvány bohócdoktorainak kecskeméti kórházlátogatása után ellátogattunk Tiszaalpárra, ahol az egy hetes Lacika nehéz sorban élő, nélkülöző családja számára vittünk tartós élelmiszereket, ruhákat, játékokat, egyéb használati tárgyakat. A Szabó Család egyik napról a másikra, nagyon nehéz körülmények között, de annál nagyobb szeretetben él. Az édesapa egész nap dolgozik hogy eltartsa a családot. Szabóné - az édesanya - nagyon hálás volt az adományokért el sem hitte, hogy létezik ilyen, hogy valaki ingyen ad valamit. A nehéz sors ellenére a kis ház ahol laknak rendezett és tiszta.

  • Bohócdoktorok kaptak oklevelet

    Bohócdoktorok kaptak okleveletSikeresen zárult a 2018-ban megrendezett bohócdoktor iskola, ahol 5 lelkes bohócdoktor kapta meg a Karitáció Alapítvány által megszervezett oktatás záró akkordjaként az elismerő oklevelét. Az alapítvány 2008 óta működteti a kórháztámogató és segítő bohócdoktor programját, ennek része, hogy a gyógyítást aktívan segítő bohócdoktorok oktatásával is foglalkozik. A bohócdoktor iskola révén szerte az országban jöhetnek létre újabb és újabb bohócdoktor vizitek, nőhetnek ki további sikeres bohócdoktor segítők, szerveződnek mosoly doktorok. Idén a végzett bohócdoktorok között ápolók, mesemondók és orvosok is voltak.

  • Fél tucat óvodában; bölcsődében járt a Mikulás Csapat

    Fél tucat óvodában; bölcsődében járt a Mikulás CsapatA többszáz gyermeket óvó intézmények a Mikulás rendezvény mellett játékokat és édességeket kaptak a picik számára. 2010. december 8-án a MÁTRIX Közhasznú Alapítvány, Karitáció Alapítvány, a Karitáció Egyház, az Orpheus Állatvédő Egyesület Mikulás csapata óvodákba - bölcsődékbe vitt ajándékokat (többek között készségfejlesztő eszközöket, könyveket, gyermek cd-ket, játékokat), Mikulás csomagokat. A Mikulást és kísérőit mindenhol az alkalomhoz illően verssel, mondókákkal, énekkel várták a kicsik.

  • A cipőosztáson több száz lábbeli talált gazdára

    A cipőosztáson több száz lábbeli talált gazdáraA Centerke Adományozó Központ előtti tér szombat délelőtt néhány órára cipővásárrá alakult. Az érkező emberek a Karitáció Alapítvány és az Italy Trend no1 Kft. jóvoltából életük megkönnyítéséhez ezer pár használt, de még jó állapotú téli cipőből válogathattak. Többnyire rászoruló gyermekes családok, egyedülállók, idősek és fedél nélküliek érkeztek a jótékony programra támogatásért. Imre Ferenc, a Kft tulajdonosa megteheti, hogy segíti az alapítványi jótékonykodást, hiszen társadalmi felelősség is, hogy a közelgő téli hidegben ne legyen lyukas talpú kisgyerek vagy lefagyott lábú fedél nélküli.

bohócdoktorok támogatása adóbevalláskor adó 1 százalék felajánlással