rss
bohócdoktorok, adó 1% adóbevallás, beteg gyermekeknek, adó 1 százalék
  • Nőnapi Véradás Szegeden a Gyógyító Bohócdoktorokkal

  • Nőnapi Véradás Szegeden a Gyógyító BohócdoktorokkalA "nevetés is gyógyít, akárcsak a vér!" mottója a szegedi Nőnapi véradásnak, amelyen a Bohócdoktorok örvendeztetik meg a véradókat. 2018. március 8-án tematikus nőnapi véradás lesz a szegedi vérellátóban, ahol a Karitáció Alapítvány Bohócdoktorai minden véradónak virággal köszönik meg az életmentő segítséget. A gyerekeknek meglepetéssel is készülnek a piros orrosok, így érdemes az egész családnak ellátogatni a véradásra. A vérünket adjuk, a betegek és a bajban lévők pedig meggyógyulnak. A véradás révén gyermekek és felnőttek életének megmentésében veszünk közösen részt.

    bohócdoktorok támogatása adóbevalláskor adó 1 százalék felajánlással

    Mikor?
    Március 8. (csütörtök), 10:00-18:00 között.

    Hol?
    Szegedi Regionális Vérellátó Központ (Honvéd tér 4.)


Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
A kórházi lábadozást a gyógyító és vidám bohócdoktor vizitek segítik, hogy a jókedv törjön előre, a gyógyulás ideje rövidebb lehessen.
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Olivér Alap - Összefogás Alináért!

    Olivér Alap - Összefogás Alináért! A 2011. szeptember 8-án tragikus hirtelenséggel elhunyt Szabó Olivér (32) a Karitáció Alapítvány kuratóriumi tagjaként szabadidejében azért munkálkodott, hogy a betegek, a rászorulók, a tehetségek támogatva legyenek. Olivér halálakor 29 éves felesége utolsó heteiben lévõ várandós anyukaként feldolgozhatatlan traumaként éli meg a helyzetet. A kilátástalanság, reményvesztettség csak idővel enyhülhet, de ha tehetjük, járuljunk hozzá a születendő kislány életének elindításához.

  • Bohócdoktorok viziteltek Dunaújvárosban

    Bohócdoktorok viziteltek DunaújvárosbanA dunaújvárosi kórház gyermekgyógyászati osztályára hétfő délután látogattak el a Karitáció Alapítvány gyógyító bohócdoktorai. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. Gergő, a lufizsonglőr és Dani bohóc a gyerekek mellett az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is. A gyógyító bohócdoktorok egyre több felkérést kapnak kórházak gyermekosztályai mellett gyermekotthonoktól, rendelőintézetektől is.

  • Báboztunk, játszottunk, mesét mondtunk gyerekeknek

    Báboztunk, játszottunk, mesét mondtunk gyerekeknekMesemondó Mamika (Ács Ibolya) hétvégi tavaszváró bábjátékaiba segítettek be a Mátrix Közhasznú Alapítvány önkéntesei (Mesedoktorai) és a Karitáció Alapítvány önkéntesei (Bohócdoktorai). Meséket mondtunk, kesztyűbábokkal meséket játszottunk el, báboztunk, állatmeséket adtunk elő. Gyerekeknek a gyerekekért: a mai társadalom problémáinak feldolgozását segíti minden szépen megkomponált történet. Tél vége van, a mostani előadás a tavaszvárás, a jókedvre derítés, és az öröm jegyében telt el. A gyerekek és a felnőttek is nagy örömmel fogadták a történeteket. A résztvevőknek és a szereplőknek is köszönjük szépen!

  • Mosógéppel leptük meg a nélkülöző családot

    Mosógéppel leptük meg a nélkülöző családotEgy kedves család által felajánlott mosógépet vitt a Karitáció Alapítvány segítő csapata rászorulók megsegítésére. Hegedűs Ferenc testvérével, és beteg - idős édesanyjával él együtt, nagyon rossz körülmények között. Gép hiányban eddig kézzel mostak. Volt, hogy a téli nagy hidegben a mosott ruhák kiteregetve egyszerűen megfagytak a szárítókötélen. Sokszor napokig sem száradt meg a kézi mosás, többször előfordult, hogy bepenészedtek, berohadtak a ruhák száradás helyett. Alapítványunk segítői vasárnap délelőtt meglepték a nélkülöző családot, az adományba kapott mosógépet vitték házhoz. Ferenc édesanyjának a szeme könnybe lábadt, el sem hitte, hogy tényleg lesz egy mosógépük. Hálásan köszönjük a támogatók, a segítők lelkesedését. Ismét együtt tettünk jót!

  • Őszi és téli ruhákat és lábbeliket adtunk rászorulóknak

    Őszi és téli ruhákat és lábbeliket adtunk rászorulóknakA Karitáció Alapítvány a támogatók által felajánlott csomagoknak köszönhetően őszi és téli jellegű adománycsomagokat juttatott el a Mátrix Közhasznú Alapítvány által működtetett Centerke Adományozó Központba. Az adomány többnyire jó minőségű ruhákból és lábbelikből állt, melyekből a rászorulók ingyenesen válogathatnak. Sajnos egyre több a rászoruló (egyedülálló és családos, kisgyermekes), így a hidegebb időszakban nagyobb szükség van számukra a túlélést segítő holmikra. Alapítványunk várja intézmények, magánszemélyek, cégek felajánlását, hogy a bajban lévő embertársaink problémái a közös segítségnyújtás révén enyhülhessenek.

  • Köszönjük Papaya Promotion az adományokat!

    Köszönjük Papaya Promotion az adományokat!A budapesti székhelyű Papaya Promotion munkatársai - látva a KARITÁCIÓ Alapítvány fontos küldetését - a társadalmi felelősségvállalás jegyében ruhát, cipőt, kiegészítőket gyűjtöttek az alapítvány támogatottjai számára. A cég képviselőjétől az alapítvány által Fődi Brigitta elnök vette át a teherautónyi mennyiségű adományt. Sajnos egyre több az elszegényedő család, egyre több a nélkülöző gyermek. A szegénység visszaszorítása kapcsán a cégek által biztosított adományok nagy segítséget jelentenek a támogatói munkában.

  • Egy picit mindenki bohócdoktor lehetett

    Egy picit mindenki bohócdoktor lehetettNemrég ért véget a Karitáció Alapítvány jótékonysági Bohócdoktor csapata által szervezett Bohócdoktor Rajzpályázat 2017 alkotói pályázat, melyre 1800 alkotó küldte be az átélt kórházi élményei kapcsán rajzát, élménybeszámolóját. Az alapítvány ahol csak lehetett, személyesen kereste fel a díjazottakat, és adta át a jól megérdemelt ajándékokat. A gyerekek örömmel öltötték fel a bohóckodáshoz szükséges kellékeket, örömmel váltak egy kis időre jelképesen bohócdoktorokká. A díjátadásokat ének, lufihajtogatás, játékos pillanatok kísérték.

  • Adomány ruha és könyvek érkeztek

    Adomány  ruha és könyvek érkeztekNemrég a Karitáció Alapítvány vonalára hívás érkezett, miszerint nagyobb mennyiségű könyvet, ruhát szeretnének adományozni rajtunk keresztül a rászoruló honfitársaknak. Vasárnap délután az alapítvány képviseletében Fődi Brigitta elnök és segítői Kalotainé Mónikához érkeztek, aki nagy örömmel adta át a még használható segítő adománycsomagját (könyveit és ruháit). A könyv mindig jól jön, hiszen nagyon sokan forgatnának jó témájú könyveket a szellemi frissesség megőrzéséhez, tanuláshoz. Nagyon szépen köszönjük a felajánlást, várjuk a további segítő támogatók jelentkezését. Együtt többet tehetünk!

  • Téli ruhasegélyt adományoztunk

    Téli ruhasegélyt adományoztunkA Karitáció Alapítvány a támogatók által felajánlott csomagoknak köszönhetően téli ruhát, kabátot, cipőt juttatott el a Mátrix Közhasznú Alapítvány által működtetett Centerke Adományozó Központba. Az adomány többnyire jó minőségű darabokból állt, melyekből a rászorulók ingyenesen válogathatnak. Sajnos egyre több a rászoruló (egyedülálló és családos, kisgyermekes), így a hidegebb időszakban nagyobb szükség van számukra a túlélést segítő holmikra. Alapítványunk várja intézmények, magánszemélyek, cégek felajánlását, hogy a bajban lévő embertársaink problémái a közös segítségnyújtás révén enyhülhessenek.

bohócdoktorok támogatása adóbevalláskor adó 1 százalék felajánlással