rss
bohócdoktorok, adó 1% adóbevallás, beteg gyermekeknek, adó 1 százalék
  • Bohócdoktoraink a kecskeméti gyermekkórházban

  • Bohócdoktoraink a kecskeméti gyermekkórházbanA KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapatát a Bàcs-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő-és Gyermekosztályán fekvő nagybeteg gyerekek izgatottan várták. A hétfői gyógyító bohóc vizit alkalmával a hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. Gergő, a lufizsonglőr és Dorka bohóc a gyerekek mellett az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is. A gyógyító bohócdoktorok egyre több felkérést kapnak kórházak gyermekosztályai mellett gyermekotthonoktól, rendelőintézetektől is.

    bohócdoktorok támogatása adóbevalláskor adó 1 százalék felajánlással

    A kórházban bent fekvő gyerekek örömet okozó kézi készítésű rongybabákat, ceruzát, lapot, buborékfújókat és persze jókedvű kalandozást kaptak a Karitáció Alapítvány bohócdoktoraitól.

    A KARITÁCIÓ Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány működteti a KARITÁCIÓ Bohócdokik Betegségelűző Csapatot, melynek célja, hogy beteg, sérült gyermekek számára a sokszor kínokat jelentő betegségeket, a sokszor állandó fájdalmakat jelentő kezeléseket felváltsa élményekre, nevetésre, vidámságra, ezáltal terelve a piciket a gyógyulás felé. A programsorozat a klinikák, kórházak, rendelő intézetek számára INGYENESEK. A vidám bohócdoktorkodás végén rendszerint ajándékozás és szeretet honol, feledtetve néhány percre a betegeskedést.

    A Bohócdokik az egész országból várják az intézmények felkéréseit, ahol a vidámított kórteremben zenés egy órát biztosítanak a beteg gyerekeknek. A bohócok a zene, móka mellett lufival és nevetéssel örvendeztetik meg a gyerekeket. A bohócdoktorok rendelése kórházakban, rendelőintézményekben, otthonokban ingyenes. Éppen ezért is fontos a társadalmi megbecsülésként a 19560540-1-06 adószámra felajánlható adó 1%, illetve a CIB. 10700062-48244909-51100005 bankszámlaszámra eljuttatható adomány. Együtt CSODÁKRA vagyunk képesek, így a gyerekek angyali nevetése talán nem várt gyógyulást is hozhat…

    Ép testben ép lélek - tartja a közmondás, és valóban: a testi és lelki erőnlét szorosan összefügg. Nem csak a test a fontos, hanem a szellem egészségével is sűrűbben kell foglalkozni, még egészségesen is. És még sokkal jobban, ha egy gyermek a testet megpróbáltató betegséggel küzd vagy a gyógykezelés mellékhatásai kritikus állapotúra rontják a szellemet. Itt lép közbe segítő munkájával a KARITÁCIÓ Bohócdoktor Csapata.






Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
A kórházi lábadozást a gyógyító és vidám bohócdoktor vizitek segítik, hogy a jókedv törjön előre, a gyógyulás ideje rövidebb lehessen.
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • E.G. Scan endoszkóp került a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikára

    E.G. Scan endoszkóp került a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti KlinikáraKevesebb fájdalommal jár és jobb képet ad a modernebb vizsgálati módszer - Alapítványunk a betegségmegelőzés érdekében is folytat erőfeszítéseket.
    A támogatók által felajánlott adó egy százalék felhasználása révén vásárolta meg a KARITÁCIÓ Alapítvány az E.G. Scan irányítható mini kapszula endoszkópos rendszert. A tükrözéses vizsgálatokat kiváltó orvostechnikai műszer alkalmas a nyelőcső vizsgálata révén számos betegség feltárására és megelőző szűrőprogramok folytatására is.

  • Ruhaadomány a Centerkébe

    Ruhaadomány a CenterkébeA Karitáció Alapítvány a hideg télre való tekintettel adománycsomagot juttatott el a Mátrix Közhasznú Alapítvány által működtetett Centerke Adományozó Központba. A meleg-téli ruhákkal teli csomagok tartalmából a rászorulók ingyenesen válogathatnak. Sajnos egyre több a rászoruló, így a hideg tél miatt nagyobb szükség van a rászorulók felruházására. Senkit sem hagyunk a hidegben fagyoskodni! Segítségre hívjuk fel minden kedves támogatónk figyelmét is! Várjuk további támogatók jelentkezését, hogy a segítségre számító rászorulók problémái enyhülhessenek.

  • Decemberben nyolcszáz csomag tartós élelmiszert osztottunk ki

    Decemberben nyolcszáz csomag tartós élelmiszert osztottunk kiA Karitáció Alapítvány a MÁTRIX Közhasznú Alapítvánnyal decemberben Szegeden, a Klauzál téri Adventi Kavalkádban nyolcszáz (cukorral, tésztával, rizzsel, szaloncukorral, édességekkel töltött) élelmiszercsomagot osztott ki. Emellett intézményeket, családokat, cipős doboz gyűjtő programokat ezernél több plüssel, társasjátékkal, könyvekkel segített az adventi adományozó program. A segélyszervezetek minden rászorulónak szeretnének segíteni, de olyan nagy az elszegényedésből adódó igény, hogy erre csak összefogással képes.

  • Ezer kisgyermek kapott szeretetcsomagot

    Ezer kisgyermek kapott szeretetcsomagotSzakadó hóesésben 1000 gyermek és családtagjai töltötték meg a Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum előtti teret. Órákon át, kígyózó sorokban érkeztek a nagyszakállúhoz a gyermekek. A Mátrix Közhasznú Alapítvány, a Karitáció Alapítvány, az Angyali.hu, az Orpheus Egyesület jóvoltából ezer hátrányos helyzetű gyermek kapott a jótékonysági Mikulástól jól megtömött ajándék csomagot. Rácz Anett, a Mátrix Közhasznú Alapítvány vezetője a szegénység visszaszorítása kapcsán fontosnak tartja a közösség megoldó erejét, a példamutatást, az élményteremtést. A gyerekek a nagyszakállút nagy örömmel fogadták.

  • Karitációs Szeretetsátrunkban szerveztünk ajándékosztást

    Nagyon sok jelzést / kérést kapott az alapítvány az ünnepek elõtt azzal kapcsolatban, hogy sok családnál nem lesz az idén Mikulás.

    Nagy a szegénység, nem hagyhattuk bajban a családokat. A KARITÁCIÓ Mikulás 2009-ben 250 család csemetéi részére Mikulásünnepséget szervezett. A rászoruló családok apró népét elhívtuk ünnepségünkre, és dagira töltött csomagokat varázsoltunk számukra.

  • Családtámogatás

    CsaládtámogatásA Karitáció Alapítvány segítő csapata Újszentiván község önkormányzata segítségével két nagycsaládot tudott támogatni fontos dolgokkal! Mindkét helyen örömmel fogadták az alapítvány által összekészített tartós élelmiszert, ruhaneműket és játékokat! Reméljük, minél több ilyen spontán karácsonyt tudunk szervezni általatok segítőkkel, önkéntes felajánlókkal, céges és magán támogatókkal! Köszönjük a segítséget, a figyelmet, az adó 1 százalék felajánlást! A Karitáció Alapítvány veletek, közös erőfeszítés révén ilyen sikeres!

  • Lufis hétfő és bohócdoktorok a kecskeméti kórházban

    Lufis hétfő és bohócdoktorok a kecskeméti kórházbanA KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapatát a Bàcs-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő-és Gyermekosztályán fekvő nagybeteg gyerekek izgatottan várták. A hétfői gyógyító bohóc vizit alkalmával a hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. Gergő, a lufizsonglőr és Dorka bohóc a gyerekek mellett az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is. A gyógyító bohócdoktorok egyre több felkérést kapnak kórházak gyermekosztályai mellett gyermekotthonoktól, rendelőintézetektől is.

  • Sok - sok adományt kaptunk a májusi bödön vásár látogatóitól

    Sok - sok adományt kaptunk a májusi bödön vásár látogatóitólA BÖDÖN - Rongy Udvar vásárban jótékonysági céllal rendszeresen részt vesz a Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapata. A 2014 májusi rendezvényen a látogatók nagylelkű adományai révén élelmiszereket, játékokat, könyveket gyűjtöttünk, melyek bekerültek az alapítvány adományai közé, hogy a legrászorultabbak számára segítségként kiosztásra kerülhessenek. A Dorka és Gergő a gyógyító bohócdoktorok csapatából a vásár gyermek látogatóit lufiból hajtogatott figurákkal örvendeztette meg. A rendezvény jól sikerült, a résztvevők apraja - nagyja is örömmel és boldogan tért haza.

  • Mosolyt vittünk a Fogyatékosok Intézményébe

    Mosolyt vittünk a Fogyatékosok IntézményébeAlapítványunk idei advent segítő és adományozó programsorozata a karácsony előtti pillanatokban, a Fogyatékosok Nappali Intézményében ért véget. A Karitáció Alapítvány Angyalkája. 50 ajándék csomagot készített a segítő intézmény tagjai számára. Az ajándék csomagok többek között meleg takarót, karácsonyi bögrét, édességet és egyéb hasznos, de örömszerzésre is maximálisan alkalmas dolgot tartalmazott. Idén is több ezer egyént és családot tudtunk segíteni, mely becses követőink, támogatóink, önkénteseink nélkül nem jöhetett volna létre. Köszönjük szépen az egész 2014-es évet.

bohócdoktorok támogatása adóbevalláskor adó 1 százalék felajánlással