rss
bohócdoktorok, adó 1% adóbevallás, beteg gyermekeknek, adó 1 százalék
  • Június a harmónia hónapja egyensúly a Föld és az Ég között

  • Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió

    Június a harmónia hónapja egyensúly a Föld és az Ég közöttA nyári napforduló június 21-én van, az év leghosszabb napjának ünnepe, ősi hagyományokra nyúlik vissza. A csillagászati szakterminus szerint a nyári napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Ezt az örömnapot a keresztény kultúrkörben a Szent Iván éjjeli ünnepségekhez kötik. Azonban nem árt tudnunk, hogy ez a kereszténység felvétele előtti magyarság egyik legfontosabb ünnepe is volt a téli napfordulóval egyetemben. Ezek az ünnepek az életet, a termékenységet, és a szoláris értékek győzelmét tükrözik.

    bohócdoktorok támogatása adóbevalláskor adó 1 százalék felajánlással

    Ilyenkor borulnak virágba a levendulamezők, a végeláthatatlan lila takaróban egyesül a hajnali és az esti ég színe. Nem véletlenül vonzó a mai kor emberének is a levendula csodálatos harmóniája.

    A levendula lilasága a harmónia, a mértékletesség, az egyensúly az értelem és a vágy, a bölcsesség és az érzelmek között, intelligencia, tudás, áhítat, szentség, alázatosság, bűnbánat, nosztalgia...

    A levendula a Bibliában is szerepelt, tudtuk meg dr. Péntek Évától a Karitáció Alapítvány szakértőjétől. Már Tutanhamon sírjában is több üvegcse levendula illóolajat találtak a régészek a sír feltárásakor. Az első írásos emlékek a levendula gyógyító erejéről római katonák sebeinek kezeléséről, a sebek gyógyításáról, levendula fürdőkről maradt ránk- neve is a latin LAVARE "mosni" igéből származik- illetve a bibliai korokra nyúlnak vissza. Lukács könyvében nárdus olajként említik, nevét a szíriai Narda városáról kapta. Mária a kisded Jézus ruháinak mosásához a levendulát használta illatosításra, s ezzel kente Jézus lábát a történet szerint.

    Diogenész görög filozófus, gyógyító felkente a levendula illóolaját a lábra, miszerint az így egészen a testen és orron át is gyógyító erejét használta a test és lélek betegségeire.

    Erzsébet királynő a gyakori fejfájásai miatt orvosai tanácsára készítetett levendula teát szinte minden nap és egyre inkább ösztönözte kertészeit a levendula nemesítésére Angol honban. Tudta, hogy a levendula évezredek óta az egyik legsokoldalúbban és legváltozatosabban használt finom illatú gyógy-, fűszer-, és dísznövény?

    Néhány tipp a levendula felhasználására

    Aromaterápia és szépség levendulával:

    A levendula illóolaja a legtöbbet és legnagyobb mennyiségben felhasznált illóolaj a parfümgyártásban. Szinte minden parfüm alapillóolaja, kozmetikai termékek, kenőcsök, krémek alkotórésze. A levendulát már az egyiptomiak is használták különböző kozmetikumok készítésére, illetve balzsamozásra. Párologtatóként, bedörzsölőként, masszázshoz használva vagy krémekbe keverve enyhíti a bőrpanaszokat, nyugtat, csillapítja a fájdalmat, csökkenti a gyulladásokat és görcsöket. A gyógyító hatású illóolajat aromaterápiához használhatjuk, párologtatásra, inhalálásra vagy masszázshoz, szaunához, fürdőhöz alkalmazva egyaránt hatásos. A fürdővízbe adagolva vérbőséget okoz, így kiválóan enyhíti a reumás panaszokat, de erre a célra bedörzsölőként is használható.

    Természetes rovarriasztás levendulával:

    Ami számunkra kellemes illat, azzal a darazsak, szúnyogok, legyek és más rovarok nem tudnak egyetérteni, így távol tarthatjuk őket a nyári szabadban töltött esték idején.

    Ha a szárított levendulát egy kis textilzsákba töltjük, és felakasztjuk a ruhásszekrényben, elriaszthatjuk a kedvenc ruháinkat tönkretevő molylepkéket.

    Gyógyító levendula:

    A levendula az egyik legrégebben használt, legsokoldalúbb gyógyító növényünk. A növény maga és az illóolaja is gyógyhatással rendelkezik. A gyógyszerkönyvi Lavandulae aetheroleum, azaz a levendulaolaj értékét minimum 35 százalékos linalil-acetát-tartalma adja. A kereskedelmi termesztésben elsősorban ezért az értékes illóolajért termesztik, aminek nyugtató, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő hatása ismert. A bőrgyógyászatban égési sérülések gyógyításában, különböző bőrbetegségek gyógyításában, régen mumifikálásban használták. A levendulaolaj gyulladáscsökkentő, görcsoldó és fájdalomcsillapító hatású, ezen kívül erősíti az immunrendszert, javítja a vérkeringést, nyugtatja az idegeket, illetve elpusztítja a baktériumokat és a gombákat, enyhíti a rovarcsípések okozta viszketést.

    Az ókori görög orvos, Dioszkoridész i. e. 77-ben részletes leírást készített a növény gyógyászati felhasználásáról. Akkoriban főként az emésztés segítésére, a torok- és a fejfájás megszüntetésére, sebtisztításra, illetve a szerelmi szenvedély fokozására alkalmazták. A levendulaolaj előállításához a növény virágzatát július elején leszüretelik, majd frissen feldolgozzák. Az illóolajat desztillációval nyerik ki a növényből. Bedörzsölőszerek és kenőcsök alkotórészeként kisgyermekeknél is bátran alkalmazhatjuk, hiszen nem toxikus, nem érzékenyítő, nem fototoxikus, és legfeljebb nagyon enyhén irritáló hatású.

    Nyugtató hatásának köszönhetően alvászavarok, idegesség és szorongás kezelésére is alkalmas. Aromalámpából elpárologtatva, masszázsnál felhasználva vagy alvópárnára csepegtetve, vagy a virágzatot párnába töltve a kívánt hatás egyaránt elérhető.


    Színterápia levendulával:

    A lila a kék és a piros színek keveréke, így hatása egyaránt nyugtató és energetizáló, ezáltal harmóniát teremt a kétfajta minőség között. Idegesség esetén lazít, s ha arra van szükség megerősít. Ez hangulati válságok esetén különösen előnyös, harmóniát teremt.

    A lila a béke, az uralkodás, az önzetlenség, a méltóság, a kreativitás, a jó képzelőerő színe. A Korona csakra színe is a lila, ide tartozik az isteni eredetünk megtapasztalása, az isteni tudat, az egységérzés. Harmonikus működése esetén a személyiség kisugárzó, vonzó, harmónia van körülötte. Felelősséget vállalunk az életünkért, bízunk a megérzéseinkben és a belső vezetésben.

    Konyhai tippek levendulával:
    - Almaecetbe áztatva megbolondíthatjuk salátaönteteinket
    - Ha egy üveg mézbe állítunk néhány szál levendulát varázslatos ízvilág nyílik ki, a levendula lekvárokról, szörpökről nem is beszélve.
    - Ízesíthetjük és díszíthetjük is süteményeinket levendulával, vagy kandírozott levendulavirágokkal.

    Harmonikus, nyugodt nyarat!
    dr. Péntek Éva
    Karitáció Alapítvány


    Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió
Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
A kórházi lábadozást a gyógyító és vidám bohócdoktor vizitek segítik, hogy a jókedv törjön előre, a gyógyulás ideje rövidebb lehessen.
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Méregtelenítõ ötletek tavaszi fáradtság ellen

    Természetes módszerek

  • Gyermek elleni erõszak a családban

    Terror a családban

    Napjainkban fontos kérdéssé vált, hogy lehet-e a verés a gyermeknevelés eszköze? Akik erre igennel válaszolnak, egyre kevésbé vállalhatják nyíltan az igenlésüket, hiszen ma már törvény védi a gyermekeket a családon belüli bántalmazástól is.

  • A rózsáról

    Gyönyörű virág a rózsa.A rózsáról

    A rózsa számos kultúrában az érzelmekkel, a szeretettel és a szerelemmel összekapcsolt virág. Nem véletlenül ezt a csodálatos virágot nevelgeti féltő gonddal a kis herceg.

    A görög mitológiában Aphroditének a Szerelem Istennőjének a vörös rózsa volt a kedvenc virága. Szapphó a virágok királynőjének nevezte.

  • Adó 1% gyermekvédelemre, gyermekmentésre

    Adó 1% gyermekvédelemre, gyermekmentésreAdó 1% felajánlása Neked mindösszesen 1 perc, az alapítványnak életmentő segítség! Adó egy százalékod hálás köszönettel fogadja a KARITÁCIÓ Alapítvány. A közhasznú szervezet segítő munkája önzetlen adó 1% felajánlásod nélkül nem lenne ennyire sikeres. Az adó egy százalék felajánlás nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segíthetsz vele! Az adó egy százalékra a KARITÁCIÓ Alapítvány törvényileg jogosult. A támogatást a szervezet a közhasznú alapszabályában leírt segítő munkájára fordítja. Segítséged az adó 1% felajánlása kapcsán hálásan köszönjük!

  • Kamilla, a csodanövény

    Kamilla, a csodanövényHázi patikánk egyik természetes tagja a kamilla. Piperefű, szüzekanyja, szentivánpipitér, bubulyka, anyafű, pipiske. Milyen csodálatos is a magyar nyelv, megannyi varázslatos név, s mind egyetlen egyszerű és mégis nagyszerű vadon élő virágot, egyik leghatékonyabb gyógynövényünket takarja. Június-július hónapokban virágzik rétjeinken a kamilla, az orvosi székfű. Szinte nincs olyan ember, aki ne ismerné a kamilla valamilyen formáját. Csodálatos erejét számtalan területen használhatod: legyen szó egészségről vagy szépségről.

  • Június a harmónia hónapja egyensúly a Föld és az Ég között

    Június a harmónia hónapja egyensúly a Föld és az Ég közöttA nyári napforduló június 21-én van, az év leghosszabb napjának ünnepe, ősi hagyományokra nyúlik vissza. A csillagászati szakterminus szerint a nyári napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Ezt az örömnapot a keresztény kultúrkörben a Szent Iván éjjeli ünnepségekhez kötik. Azonban nem árt tudnunk, hogy ez a kereszténység felvétele előtti magyarság egyik legfontosabb ünnepe is volt a téli napfordulóval egyetemben. Ezek az ünnepek az életet, a termékenységet, és a szoláris értékek győzelmét tükrözik.

  • A jóga hétköznapi hatásai

    A jóga hétköznapi hatásaiManapság egyre többen választják a jógát, ezt a csodálatos 6-7 ezer éves utat a testet gyógyító, a lelket építő és az elmét nyugtató hatása miatt. A jóga hosszú története folyamán számos iskola jött létre, új irányzatok alakultak ki és az irányzatok egyesülésére is sor került, de általánosságban minden változatra kijelenthető, hogy a megvilágosodás felé vezető utat keresi. A modern jóga tartalmazza a tradicionális elemeket, a test megerősítésére és jó állapotának megőrzésére szolgáló ászanákat a spirituális filozófiát, a mantrák (szent szótagok) ismételgetését, a légzés szabályozását és az elme meditációval történő elcsendesítését.

  • A Migrén

    A migrén rohamokban jelentkezõ heves fejfájás, visszatérõ, lüktetõ, nagyfokú fájdalom, amely többnyire a fej egyik oldalát érinti, ritkábban kétoldali.

  • Elsavasodás - része az elhízás okának!

    Fõleg az idõsebbekre jellemzõ, hogy a kialakult túlsúly nem is az elhatalmasodott zsírpárnáknak köszönhetõ.

bohócdoktorok támogatása adóbevalláskor adó 1 százalék felajánlással