fbpx

A jótékonysági élelmiszerosztás sikeres volt

A jótékonysági élelmiszerosztás sikeres volt!

Negyven családnak adományozott élelmiszercsomagot a Karitáció Alapítvány a héten a Szegedhez közeli Ásotthalmon. Az ételcsomagok árát a Budapest Bank Nők a nőkért hálózata által a pénzintézet budapesti székházában szervezett jótékonysági süteménysütésből biztosították, ahol több mint 100 ezer forint gyűlt össze a karitatív célra. A szervezet munkatársai a csomagok mellett a bank kollégái által összegyűjtött bögréket is szétosztották a nagyobb gyermekek között. Az alapítvány segítői számára a céges támogatások nagy segítséget jelentenek.
„Sokan bele sem gondolnak, hogy egy kisebb ételcsomag mekkora segítséget jelent egy-egy rászoruló családnak. A Karitáció Alapítvány ételosztási akcióival éppen ezért igyekszik minél több érintettet elérni. Mindig nagy örömmel fogadjuk, ha kezdeményezéseinkhez egy vállalat is csatlakozik. A Budapest Bank és önkéntesei jó példaként szolgálhatnak más cégeknek is” – mondta Fődi Brigitta, a Karitáció Alapítvány elnöke.

„A Budapest Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájában kiemelt helyen szerepel a szociálisan hátrányos helyzetűek támogatása, így a pénzintézet Nők a Nőkért hálózata kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetű, nehéz sorsú családok megsegítésére. Kolléganőink időt és energiát nem sajnálva készítették el a finomságokat a jó ügy érdekében. Reméljük, hogy a jövőben is hozzájárulhatunk a hasonló kezdeményezések megvalósulásához” – mondta Péter Mária, a Nők a Nőkért hálózat jótékonysági csapatának egyik vezetője.

Az élelmiszer csomagok tésztát, lisztet, cukrot, olajat, tejet, rizst, csokoládét és tisztítószereket tartalmaztak. Amíg a szülők átvették a csomagokat az alapítvány bohócdoktorai a gyermekeknek adtak egy másfél órás élményprogramot. Száz gyermek vett részt a műsoron, mindenki kapott gyermeknapi ajándékot.

Facebook oldal: https://www.facebook.com/Bohocdoktorok/

Együtt csodákra vagyunk képesek!

 

Kérjük támogassa adó1% felajánlással a bohócdoktorokat, a gyermekmentést! Mosoly és nevetés: gyógyítást támogató bohócdoktor kórházi jótékonysággal! A Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány 2008 óta sikeresen működteti a Bohócdoktor Gyógyító Csapatot. A mosolyt és gyógyulást eredményező tevékenység célja, hogy beteg, sérült gyermekek és felnőttek számára a sokszor óriási fájdalmat jelentő betegségeket, a gyakran állandó fájdalmakat jelentő kezeléseket felváltsa élményekre, nevetésre, vidámságra, ezáltal elterelve a nagy betegeket a gyógyulás felé. A programok a klinikák, kórházak, rendelő intézetek számára ingyenesek. A mosolygós bohócdoktor vizitek végén ajándékozás és öröm honol. Adóbevalláskor adó 1 százalék felajánlásával segítsen Ön is mosolyt varázsolni a gyógyuló gyerekek arcára!
Minden támogatást, felajánlást, segítséget köszönettel fogadunk! Együtt csodákra vagyunk képesek! Kísérje figyelemmel jótékonysági segítő tevékenységünket! Támogatását, segítségét, önkéntes és önzetlen együttműködését hálás szívvel köszönjük! Bohócdoktorok, gyógyítás, jótékonyság!

10 érv, hogy a Karitáció Alapítvány működését támogasd ADÓD 1%-val:

– gyermekmentés, családtámogatás, adományok osztása,
– egészségvédelmi (szűrőnapok, sterilház, bohócdoktorok, egyéb gyermekmentő) programok működtetése,
– kulturális programok szervezése, tehetséggondozás,
– adományok gyűjtése, osztása (egyéni és csoportos formában, egyéneknek, családoknak, közösségeknek),
– mesedoktor kórháztámogatás, gyógyítás segítő élményprogram,
– oktatási, tájékoztató tevékenységek, készségfejlesztés,
– élelmezés (gyermekétkeztetés, élelmiszerosztás), ingyenkonyhák élelmiszer támogatása,
– bűn-és baleset megelőzési programok szervezése,
– sport-és szabadidős programok, tömegsport szervezése,
– munkahely teremtés, megélhetést segítő akcióprogramok,
– tömegkommunikációs tevékenységek, tájékoztatás,
– segítő akciók, rendezvények, fórumok működtetése,
– környezeti és természeti, társadalmi segítő feladatok ellátása, akciók, rendezvények, jótékonysági események, önkéntes szerveződések támogatása, adományosztás, segítése, mentorálása…

2015.06.01.