Eddig másoknak segített, most őt támogatják: leégett a bohócdoktor háza

Leégett a bohócdoktor háza. Több mint egy évtizede vidítja fel a gyerekeket a Karitáció Alapítvány bohócaként az idős villanyszerelő. Most azonban még a jelmeze is megsemmisült a házát ért tűzvészben.

Minden azzal kezdődött, hogy az osztályfőnök kórházba került. Mármint Csenki József nevelt fiának az osztályfőnöke. Pont farsangkor történt ez az egész, és a szülői közösség ott maradt a kérdéssel: hogyan szervezzék meg az ünnepséget nélküle? József akkoriban a Szegedi Nemzeti Színháznál dolgozott afféle háttérmunkásként. Innen jött az ötlet, hogy hívjanak meg onnan művészeket, akik majd kis műsort adnak a gyerekeknek. Ám mint kiderült, a dolog drága lett volna. Józsefnek támadt egy mentő ötlete: „tulajdonképpen imádom a cirkuszt, a bohóckodást, a szereplést. Elvállaltam, hogy beöltözöm, és majd én levezetem a programot”. A dolog nem várt siker lett, a bohóc-szerep meg valahogy rajta ragadt Józsefen – attól kezdve sorra hívták születésnapokra, falunapokra, sőt esküvőkre is. „Így indult nekem ez a bohócpálya, mint olyan” – meséli az eredetileg villanyszerelő és háztartási gépszerelő, akinek afféle másodállása lett ez annyira, hogy még a pepibohoc.hu is megszületett. „Egyre bővítettem, szélesítettem a repertoárt” – mondja művészi öntudattal, ami annyit jelent, hogy vállal lufihajtogatást, kézműveskedést, csillámtetoválást és arcfestést. Igény esetén interaktív műsort is rögtönöz. Kiemelt időszak a december, ilyenkor a bohóc átlényegül mikulássá. Ha nem jelmezben látjuk Józsefet, akkor érdekes elképzelni, amint az ötvenhét éves, nyugdíjhoz közelítő villanyszerelő csillámpónit tetovál…

Tanult szakmájában amúgy sem sokat dolgozott, inkább kipróbált mindenféle mást, például tíz évet lehúzott az egészségügyben beteghordóként.

Így jutott eszébe tizenkét évvel ezelőtt, hogy a pesti bohóckollégák nyomán megpróbálkozik az önkéntes bohócdoktorkodással, vagyis kórházi gyerekosztályokra járjon felvidítani a kis betegeket. Csatlakozott a szegedi Karitáció Alapítványhoz, akik ma már huszonkét önkéntessel végzik ezt a munkát. A térség minden kórházában megfordultak Kalocsától Gyuláig, de más intézményekben, idősek otthonaiban is tartanak programokat. „Még a tolókocsis mamát is megtáncoltatom” – mondja József, vagyis Pepi, aki egyébként rögtön felajánlja a tegeződést, mert szerinte „egy bohócot nem lehet magázni”. „Én a publikumot is rögtön le szoktam tegezni – bohócot csinálok mindenkiből” – mulat jót saját szóviccén.

A tíz év alatt három jelmezt használt, plusz a Mikulást. Maga sminkel, maga öltözködik. Azt mondja, a jókedv, a nevetés gyógyító erejű. „Sokszor mondom egy-egy gyereknek: legközelebb már nem itt szeretnék veled találkozni.” Persze vele is előfordul, hogy valakit nem sikerül megnevettetnie. „Én mindent megteszek, de erőltetni nem szabad” – vallja. Feleleveníti azt az esetet, amikor Mikulásként még az ágy alá is bebújt egy kisgyerek után. „A következő évben is mentem hozzá, és akkor már nem félt tőlem. Sajnos sokan a bohóctól is szoronganak, de csak azért, mert a felnőttek riogatnak velünk. Pedig a bohóc a vidámság jelképe.”

Mostanában azonban neki is nehezére esik, hogy a dolgok jó oldalát lássa. Tavaly áprilisban nagy csapás érte őt és családját: elektromos tűzben leégett a bohócdoktor háza amely a tanyavilág határán állt.

Élettársával, annak mozgássérült apjával és saját két lányával éltek itt, szerencsére csak a kisebbik lány és az idős apa volt otthon. Utóbbinak a tízéves kislány mentette meg az életét azzal, hogy kimenekítette őt az ablakon keresztül. „Az ötödik szomszéd telefonált, hogy gyertek hamar, mert ég a házatok” – emlékszik József. Hiába ért azonban gyorsan oda, ez csak arra volt jó, hogy még épp végignézhette a pusztítást, ugyanis a tűzoltók több mint egy óra múlva tudtak csak jönni. A ház nagy része és a használati tárgyak is megsemmisültek – köztük a bohócjelmez – ahogyan az a faanyag is, amit épp a ház felújításához készítettek be a padlástérbe. „Csak álltunk, néztük és vártunk tehetetlenül” – emlékszik József. „A lányom idegösszeomlást kapott, kórházban is volt, a mai napig nem tudja feldolgozni.”

Most egy rokona tanyáján laknak két helyiségben. „Apósom a konyhában, a szobában pedig mi négyen. Ez ilyen ideiglenes átmenet” – mondja.

Szerencsére volt biztosításuk, ám ez nem fedezte az összes költséget, Józsefnek pedig gerincproblémája miatt egy ideje nincs főállása, csak a rendezvényekből élne, ha lennének. A járványhelyzet neki sem tett jót. Kapott felajánlásokat az adjukossze.hu oldalon, és még kétkezi segítséget is, amiért nagyon hálás, de az adománypénz csak a bontásra és a romok elhordására volt elég. Odáig eljutottak, hogy készen van a födém, most a glettelés jönne, és a burkolás, festés. Megvették a csempét, járólapot, ragasztót, de nincs szakember, aki le tudná rakni. Ugyanígy szükség lenne kőművesre, addig is József maga állt neki a munkának. Laminált padlóra már nem futotta, és nincs hűtőszekrényük, mosógépük, kádjuk, mosdójuk sem. A férfi most ezekre gyűjt, minden alkalmi munkájából erre tesz félre, ha mégis akad valami.

„A jó isten talán úgy volt vele, hogy a házunk kicsi, és nem túl szép. Biztosan egy szebbet, jobbat akart nekünk, én így fogom fel, és bízom benne, hogy olyan is lesz. Keseregni nincs értelme, mert ha nem vagyok pozitív, akkor semmi nem megy jó irányba. Bízom benne, hogy rövid időn belül be tudunk költözni. Hogy ez a rövid idő egy hónap lesz vagy két év… a sors majd eldönti.”

Kérdezem, hogy tud másokat felvidítani, amikor ilyen gondjai vannak. Egy mondással válaszol, amit még munkahelyén, a színházban hallott: „A jó színész a színpadon azt adja, amit a rendező diktál. A saját problémáit otthon hagyja.”

Ha segítenél Pepi bohócnak, IDE KATTINTVA megteheted.

Forrás: nlc.hu  (Leégett a bohócdoktor háza)