fbpx

A Karitáció Angyalai és az NN Biztosító közösen 100 gyerek karácsonyát tették szebbé idén is

A tavalyi évben indult a közös munka az ország egyik meghatározó biztosító társasága, az NN Biztosító és a Karitáció Alapítvány között. 2020-ban 50 gyereknek tudtunk segíteni, idén viszont 100 gyerek kívánságát tudták teljeseíteni a Karitáció Angyalai. Nagyon büszkék vagyunk és szeretnénk megköszönni minden önkéntesünk munkáját akik részt vettek a munkában!

A programban résztvevők szeretettel tolmácsolják azoknak a nehéz sorsú családokban élő gyermekeknek a köszönetét, akik a napokban kapták meg a várva várt karácsonyi ajándékaikat, a csokoládé adományokat és vásárlási utalványokat.

Az ajándékok nagy részét személyesen vittük el a gyerekeknek, ennek köszönhetően leírhatatlan pillanatokat éltünk át együtt a családokkal: meghatódottság, örömkönnyek, nevetés és rengeteg hálás szó. Az elmúlt három nap ismét megerősítette bennünk, hogy mindennél nagyobb szükség van most az összefogásra. Két év távlatában azt gondolom, hogy a LEHETSZ TE IS ANGYAL! kampányunk hiánypótló a városban és folytatni kell, nem csak a szeretet ünnepe alatt. Köszönjük mindenkinek a támogatást és Boldog Karácsonyt kívánunk!” – mondta Szécsényi Barnabás az Alapítvány elnöke.

Ahhoz, hogy első kézből tájékozódhasson a Karitáció Alapítvány híreiről, meghirdetetett programjairól – ha eddig még nem tette volna – akkor kérjük, hogy csatlakozzon a www.facebook.com/Bohocdoktorok oldalunkhoz, illetve a www.karitacio.hu oldalunkon áttekintheti a 2008 óta sikeres gyermekmentő és gyógyító tevékenységünket, továbbá a meghirdetett projektekről készült beszámolókat is figyelemmel kísérheti. Együtt csodákra vagyunk képesek!

Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány
Gyógyító Bohócdoktorok az egészségért, a boldogságért, a gyógyulásért! Bohócdoktorok a betegek gyógyulásáért!
Adószám (adó1% felajánláskor ezt adja meg): 19560540-1-06

Segítségét és támogatását Szeged első Bohócdoktor alapítványa hálásan köszöni!