fbpx

Ezer Mikulás csomagot osztott szét a Mikulás

Ezer Mikulás csomagot osztott szét az alapítványi Mikulás!

Idén is ellátogatott az ország számos olyan helyszínére a Karitáció Alapítvány, az Angyali.hu Alapítvány által közösen indított jótékonysági Mikulás, ahol elszegényedés, nélkülözés, kirekesztettség van. Sok kisgyermek számára a nélkülözés miatt nem jut az adventi ünnepek idején támogatás nélkül ajándék. Az alapítványi Mikulás 2015-ben ezer rászoruló gyermeket ajándékozott meg az ország minden részén Mikulás csomaggal. Az ajándékosztások helyszínein vidám gyerekek és fiatalok fogadták a jótékonysági programsorozat szervezőit.
Ezer gyermeket segítettünk örömhöz, ajándékhoz, boldogsághoz

Dudás Zsanett, alapítványi munkatárs a szegénység visszaszorítása kapcsán fontosnak tartja a közösség megoldó erejét, a példamutatást, az élményteremtést. Az adományozói tevékenység mellett az alapítvány összefogással segíti a társadalmi és szociális problémák megoldását, melyben a lakosság segítségére is számít a jótékonysági szervezet.

Együtt tettünk most is csodát!
Alapítványunk segítői, támogatói, önkéntesei nélkül nem lenne ilyen sikeres. Minden egyes segítő program sikerének részese minden partnerünk, jótevőnk, önzetlen segítőnk. Számukra hálásan köszönjük, hogy nyomon követik programjainkat, figyelik tevékenységeinket és támogatják fontos küldetésünket.

Segítőink, támogatóink, önkénteseink nélkül nem sikerült volna most sem, köszönjük!

Facebook oldal: https://www.facebook.com/Bohocdoktorok/

Együtt csodákra vagyunk képesek!

 

Kérjük támogassa adó1% felajánlással a bohócdoktorokat, a gyermekmentést! Mosoly és nevetés: gyógyítást támogató bohócdoktor kórházi jótékonysággal! A Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány 2008 óta sikeresen működteti a Bohócdoktor Gyógyító Csapatot. A mosolyt és gyógyulást eredményező tevékenység célja, hogy beteg, sérült gyermekek és felnőttek számára a sokszor óriási fájdalmat jelentő betegségeket, a gyakran állandó fájdalmakat jelentő kezeléseket felváltsa élményekre, nevetésre, vidámságra, ezáltal elterelve a nagy betegeket a gyógyulás felé. A programok a klinikák, kórházak, rendelő intézetek számára ingyenesek. A mosolygós bohócdoktor vizitek végén ajándékozás és öröm honol. Adóbevalláskor adó 1 százalék felajánlásával segítsen Ön is mosolyt varázsolni a gyógyuló gyerekek arcára!
Minden támogatást, felajánlást, segítséget köszönettel fogadunk! Együtt csodákra vagyunk képesek! Kísérje figyelemmel jótékonysági segítő tevékenységünket! Támogatását, segítségét, önkéntes és önzetlen együttműködését hálás szívvel köszönjük! Bohócdoktorok, gyógyítás, jótékonyság!

10 érv, hogy a Karitáció Alapítvány működését támogasd ADÓD 1%-val:

– gyermekmentés, családtámogatás, adományok osztása,
– egészségvédelmi (szűrőnapok, sterilház, bohócdoktorok, egyéb gyermekmentő) programok működtetése,
– kulturális programok szervezése, tehetséggondozás,
– adományok gyűjtése, osztása (egyéni és csoportos formában, egyéneknek, családoknak, közösségeknek),
– mesedoktor kórháztámogatás, gyógyítás segítő élményprogram,
– oktatási, tájékoztató tevékenységek, készségfejlesztés,
– élelmezés (gyermekétkeztetés, élelmiszerosztás), ingyenkonyhák élelmiszer támogatása,
– bűn-és baleset megelőzési programok szervezése,
– sport-és szabadidős programok, tömegsport szervezése,
– munkahely teremtés, megélhetést segítő akcióprogramok,
– tömegkommunikációs tevékenységek, tájékoztatás,
– segítő akciók, rendezvények, fórumok működtetése,
– környezeti és természeti, társadalmi segítő feladatok ellátása, akciók, rendezvények, jótékonysági események, önkéntes szerveződések támogatása, adományosztás, segítése, mentorálása…

2015.12.08.