fbpx

Mintegy 20 ezer tábla csokit gyűjtöttek a bohócdoktorok

A szegedi Karitáció Alapítvány gyógyító bohócdoktorai 2021-ben is megrendezték csokigyűjtésüket az ünnepek alatt a kórházakban, klinikákon fekvő, ott gyógyuló és lábadozó gyerekek javára. A vidámságot ho­­zó „doktorok”, már 2008 óta segítik jelenlétükkel a kicsik gyógyulását, és 5 éve gyűjtik az édességet nekik. Gere Anikó Mónika koordinátor lapunknak elmondta, hogy 2020-ban 10 ezer, 2021-ben pedig már mintegy 20 ezer tábla gyűlt össze az adományozóknak köszönhetően.

– Országosan 42 gyűjtőpon­tunk volt, aminek a felét a szegediek tették ki, ennyien iratkoztak fel, regisztráltak hozzánk. A megyeszékhelyen kívül gyűjtötték még a csokoládékat Sándorfalván, Algyőn, Kiszomboron, Makón, Hódmezővásárhelyen és Szőregen. Olyan vállalatoknál külön pontok létesültek, ahová kívülről nem lehet „besétálni”, mint például a Sole-Mizo, de a Délút Kft., valamint olyan intézmények, iskolák is csatlakoztak, ahol a gyerekek tanulnak – sorolta Gere Anikó Mónika alapítványi koordinátor. Hozzátette: utóbbiak példája, aktív részvétele azért is fontos, mert a diákok, a fiatal felnőttek ezt látva megtanulhatják azt a képességet, hogy másokkal is törődjenek, ez az életük részévé válhat, és szülőként ezt az értékrendet továbbadhatják gyermekeiknek. Ezt a gondolatmenetet még azzal toldotta meg: mindenkinek köszönik a segítséget.

December 16-áig az összegyűltből több mint 10 ezer tábla csokoládét már kézbesítettek a kórházakban gyógyuló fiatal betegeknek, ezzel segítve felépülésüket, és azt, hogy megéljék az ünnepet, átéljék annak hangulatát. Került az édességekből a szegedi gyermekklinikára, Szentesre, Kecskemétre, a makói és a hódmezővásárhelyi kórházba, az ópusztaszeri otthonba és az újszegedi Covid-osztályra.

– A következő 10 ezret az idei esztendő első negyedévében juttatjuk el az egészségügyi in­­tézményekbe – egészítette ki a listát Gere Anikó Mónika.

Az önkéntesek idén is kitettek magukért, és rengeteg édességet gyűjtöttek össze.

ARCHÍV Fotó: FRANK YVETTE

forrás: https://www.delmagyar.hu/vezeto-hirek/2022/01/mintegy-20-ezer-tabla-csokit-gyujtottek-a-bohocdoktorok

Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány
Gyógyító Bohócdoktorok az egészségért, a boldogságért, a gyógyulásért! Bohócdoktorok a betegek gyógyulásáért!
Adószám (adó1% felajánláskor ezt adja meg): 19560540-1-06

Segítségét és támogatását Szeged első Bohócdoktor alapítványa hálásan köszöni!