fbpx

Ritkán elérhető orvostechnikai eszközt adományoztunk

A magyar kórházakban ritkán elérhető orvostechnikai eszközt adományoztunk!

Szeged első bohócdoktor alapítványaként – egy nagylelkű adományozójának hála – a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekgyógyászati Központ Sebészeti Osztályának 2021. február 24-én 2.000.000 forint értékű orvostechnikai eszközt adományoztunk. Az eszközöket Hidegkuti Petra az alapítvány kuratóriumának tagja adta át Dr. Kovács Tamásnak a gyermeksebészet osztályvezetőjének.

Szeged Első bohócdoktor alapítványa - Karitáció Alapítvány átadás

 

Az adomány tárgyi eszköze egy BS 300 típusú vénakereső vénaszkenner hordozható állvánnyal, amely nagymértékben megkönnyíti a kis betegek vénakeresését, észlelhetővé teszi a bőr alatti vénákat, illetve az ott dolgozó egészségügyi dolgozók munkáját is könnyíti vérvételkor vagy injekció beadáskor. A traumás, balesetes gyerekektől vért venni, infúziót kötni nagy kihívás a legtapasztaltabb kollégáknak is, hiszen az ijedtség, a sokk, a fájdalom érhető módon megviseli a gyermekeket, a szülőket is. Ezekben a szituációkban egy ilyen eszköz nagyon nagy segítséget jelent, hiszen elsőre vénát talál. jótékonysági, gyógyítást segítő, adományozó program részeként még csokoládét és plüss mackókat is ajándékoztak a  gyógyuló gyermekeknek.

 

Az ismeretség az alapítvány és a kórház között már hosszú időkre nyúlik vissza. A kialakult pandémiás helyzet előtt Bohócdoktoraink havonta örvendeztették meg a kis betegeket az intézmény gyermekosztályain. Szeged első bohócdoktor szervezete a Karitáció Alapítvány bohócdoktorai startra készen várják azt a pillanatot, amikor ismét kezdetét veheti az igazi bohócdoktor vizit. – mondta el Gere Anikó Mónika programkoordinátor.

Szeged első bohócdoktor alapítványa - Karitáció Alapítvány átadás

Várjuk azon intézmények jelentkezését, ahol gyermekek gyógyulnak és szívesen fogadják a bohócdoktorainkat. Kérjük a www.karitacio.hu oldalon az elérhetőségeink egyikén jelentkezzenek! A programok a klinikák, kórházak, rendelőintézetek számára ingyenesek.

Ezért is fontos, hogy Ön is segítsen: adóbevalláskor az adója 1%-ának felajánlásával (adószám:19560540-1-06) támogassa – a bohócdoktorok gyógyító tevékenységét – a Karitáció Alapítványt!

Együtt csodákra vagyunk képesek!

 

Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány
Gyógyító Bohócdoktorok az egészségért, a boldogságért, a gyógyulásért! Bohócdoktorok a betegek gyógyulásáért!
Kérjük támogassa adó 1 százalék felajánlással a bohócdoktorokat, a gyermekmentést!

Adó 1 százalék:

19560540-1-06

Számlaszám (CIB Bank):

10700062-48244909-51100005

Figyelmét, támogatását szeretettel és hálásan köszönjük!