fbpx

Segítsük együtt az ikerbabákat! – TTTS

Mi is az a TTTS, azaz az iker-iker transzfúziós szindróma?
Az iker-iker transzfúziós szindróma (TTTS) egy olyan jelenség, amely során az anyaméhben fejlődő, egypetéjű ikrek egyikébe a placenta – rendellenességéből következően túl sok vér áramlik a másik magzat (donor) szervezetéből, és emiatt a donor visszamarad a fejlődésben, míg testvére sokkal gyorsabban fejlődik a normálisnál. A TTTS szinte minden alkalommal koraszülést eredményez, és sajnos gyakran meghal az egyik, vagy mindkét baba. Átlagban minden 2700 terhességre jut egy ilyen súlyos szövődmény.
2700 babavárásból egy, a TTTS-nek hívott kór miatt komoly aggodalmat jelent a gyermeket váró családok számára. Tudta, hogy a pécsi klinika az egyetlen jelenleg Magyarországon, ahol adottak a feltételek az úgynevezett TTTS kezelésére?

Műteni kell a magzatokat az anyaméhben
Kezelési lehetőség a méhen belül a 15-26. terhességi hét között végzett lepényi érösszeköttetések lézeres műtéttel történő lezárása, miáltal megszüntethető a véráramlás a két ikertag között, ami a kórkép kialakulásának az oka.

Szoros megfigyelés műtét után CTG eszközökkel
A klinika terhespatológiai osztályára bekerülve, minden reggel CTG (magzat szívműködését, mozgásait, a méhösszehúzódások erősségét, ritmusát papírszalagra rögzíti) vizsgálat szükséges. Ehhez még több jó minőségű eszközre van szükség. A Karitáció Alapítvány eszközök beszerzésével segít, melyhez a lakosság és a cégek együttműködő adományára is számít. A legapróbb támogatás is nagy segítség, melyet a hivatalos 10700062-48244909-51100005 számlaszámra juttasson el (közleménybe kérjük tüntesse fel: CTG készülék)! További információk a www.karitacio.hu oldalon elérhetőek.

 

TTTS szindrómás ikerbabák

Facebook oldal: https://www.facebook.com/Bohocdoktorok/

Együtt csodákra vagyunk képesek!

 

Kérjük támogassa adó1% felajánlással a bohócdoktorokat, a gyermekmentést! Mosoly és nevetés: gyógyítást támogató bohócdoktor kórházi jótékonysággal! A Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány 2008 óta sikeresen működteti a Bohócdoktor Gyógyító Csapatot. A mosolyt és gyógyulást eredményező tevékenység célja, hogy beteg, sérült gyermekek és felnőttek számára a sokszor óriási fájdalmat jelentő betegségeket, a gyakran állandó fájdalmakat jelentő kezeléseket felváltsa élményekre, nevetésre, vidámságra, ezáltal elterelve a nagy betegeket a gyógyulás felé. A programok a klinikák, kórházak, rendelő intézetek számára ingyenesek. A mosolygós bohócdoktor vizitek végén ajándékozás és öröm honol. Adóbevalláskor adó 1 százalék felajánlásával segítsen Ön is mosolyt varázsolni a gyógyuló gyerekek arcára!
Minden támogatást, felajánlást, segítséget köszönettel fogadunk! Együtt csodákra vagyunk képesek! Kísérje figyelemmel jótékonysági segítő tevékenységünket! Támogatását, segítségét, önkéntes és önzetlen együttműködését hálás szívvel köszönjük! Bohócdoktorok, gyógyítás, jótékonyság!

10 érv, hogy a Karitáció Alapítvány működését támogasd ADÓD 1%-val:

– gyermekmentés, családtámogatás, adományok osztása,
– egészségvédelmi (szűrőnapok, sterilház, bohócdoktorok, egyéb gyermekmentő) programok működtetése,
– kulturális programok szervezése, tehetséggondozás,
– adományok gyűjtése, osztása (egyéni és csoportos formában, egyéneknek, családoknak, közösségeknek),
– mesedoktor kórháztámogatás, gyógyítás segítő élményprogram,
– oktatási, tájékoztató tevékenységek, készségfejlesztés,
– élelmezés (gyermekétkeztetés, élelmiszerosztás), ingyenkonyhák élelmiszer támogatása,
– bűn-és baleset megelőzési programok szervezése,
– sport-és szabadidős programok, tömegsport szervezése,
– munkahely teremtés, megélhetést segítő akcióprogramok,
– tömegkommunikációs tevékenységek, tájékoztatás,
– segítő akciók, rendezvények, fórumok működtetése,
– környezeti és természeti, társadalmi segítő feladatok ellátása, akciók, rendezvények, jótékonysági események, önkéntes szerveződések támogatása, adományosztás, segítése, mentorálása…

2016.09.13.