fbpx

Sok gyűjtőhely sokra megy – 19 ezer tábla csokoládé gyűlt össze

2022 Karitáció csokigyűjtés :

A Karitáció Alapítvány gyógyító bohócdoktorai 2022-ben immár 10. jubileumi alkalommal gyűjtöttek csokoládét. 2008 óta vagyunk jelen a régió kórházaiban, segítve a gyerekek gyógyulását vizitjeink keltette jókedvvel és csokoládéval. A csoki gyűjtőpontok közül sokan már évek óta résztvevők ebben az akcióban, de sok új pont is jelentkezett. Az összefogás egyre szélesebb körű, ennek köszönhető, hogy a jelenleg nehezebb  gazdasági helyzet ellenére közel 19 ezer tábla csokoládét jelentő adomány gyűlt össze.

Az összegyűlt csokoládé és a bohócdoktorok

Az összefogás kiterjedt voltát mutatja

9 megyében gyűjtöttek a kis betegek számára. A gyűjtőhelyek fele, 26 vállalkozás barber shoptól, pékségeken keresztül az optikáig, városi közösségi pont, kormányhivatal, vendéglátóegység Szegedről regisztrált hozzánk. További 8 helyszín jelentkezett Csongrád-Csanád megye más településeiről. A többi karitatív pont azonban Bács-Kiskun megyéből, Pest megyéből, Hajdú-Bihar megyéből, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, Tolna megyéből, Veszprém megyéből, illetve Győr-Moson-Sopron megyéből regisztrált. Klasszikus bolttól kezdve a rádió állomásig rengeteg segítségre fogékony pont fogadta és továbbította a csokoládét. Olyan vállalatoknál külön pontok létesültek, ahová kívülről nem lehet „besétálni”, mint például a Sole-Mizo, a Solar Konstkrukt. Olyan intézmények, iskolák is csatlakoztak, ahol a gyerekek, fiatalok tanulnak. Utóbbiak aktív részvétele, példamutatása azért fontos, mert a diákok, a fiatal felnőttek ezen keresztül megtanulhatják azt a képességet, hogy másokkal is törődjenek. Ez az életük részévé válik és szülőként ezt az értékrendet adják tovább a gyermekeiknek. Ennek sikerességét az a rengeteg kedves és gyógyító rajz és üzenet mutatja, melyet a csokival együtt kapunk és továbbítunk a kis címzettek számára.

2022 Karitáció csokigyűjtés -ről összességében azt gondoljuk, hogy minden gyűjtőpont példamutató szerepet vállalt. A karitatív gyűjtéssel a hozzájuk látogató közönség előtt, ezzel formálva a környezetük, környezetünk szemléletét. Mi pedig hálásak vagyunk ezért és köszönjük minden hozzájáruló segítségét!

December 20-ig érkezett az édességekből a szegedi gyermekklinikára, Szentesre, Kecskemétre, a makói és a hódmezővásárhelyi és a szekszárdi kórházban gyógyuló fiatal betegekhez. A csokoládé és a vele érkező gyógyító üzenetek és rajzok sokaknak segíthettek, eljuttatva az ünnep hangulatát, vidámabbá téve azt, ezzel segítve felépülésüket.

Támogasd alapítványunkat:

Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány
Gyógyító Bohócdoktorok az egészségért, a boldogságért, a gyógyulásért! Bohócdoktorok a betegek gyógyulásáért!
Adószám (adó1% felajánláskor ezt adja meg): 19560540-1-06

Segítségét és támogatását Szeged első Bohócdoktor alapítványa hálásan köszöni!