SZIN-es nyár zárás
A nyarat a Karitáció Alapítvány is a Szegedi Ifjúsági Napokkal zárja már évek óta.
Bohócdoktoraink nem csak a kórházakban állnak helyt a gyerekek mellett, hanem a széleskörűen látogatott rendezvényeken is képviseltetik magukat. Mi okból?
A válasz többrétű. A legfontosabb ok, hogy megismertessük magunkat és a munkánkat. Ehhez kapcsolódóan, hogy tudjunk adni valamit, amit hazavisztek rólunk magatokkal. Ez miért fontos? Ha lehetőségetek lesz segíteni – akár önkéntes munkával egy rendezvényen, akár tárgyi vagy anyagi támogatással, esetleg az adó 1% felajánlással, szeretnénk, ha eszetekbe jutnánk!
Amit pedig mindenki hazavihetett magával a SZIN-ről, az a nyárzáró fesztivál óriási élményén kívül egy kép volt. Mit egy, rögtön három egy szelfi csíkon, ami azóta ott lapul sok szülő tárcájában, fiatal pár és család hűtőjén, irodájában feltűzve vagy keretezve, nap mint nap emlékezteti a nyár élményeire és ezzel az Alapítványra is.
A fesztivál és ezzel a Karitáció bohócdoktorainak látogatottsága is rekordokat döntött. Hálásak vagyunk, hogy nálunk készítettétek el a nyári emlékeiteket és megtiszteltetek minket támogatásotokkal!