600 gyerek és megannyi repülő
Ha Szeged és Szeptember, akkor mindenki várja, hogy melyik reggel látja, hallja majd a hőlégballonokat a város felett. Ez az első jele annak, hogy kezdetét vette a szokásos évi SZIA, a Szegedi International Airshow.
A repülőnap a felnőttek számára is érdekes, de a gyerekek egyenesen odáig vannak érte. Ez az oka annak, hogy a Karitáció Alapítvány immár hagyományosan ekkor tartja SZIA – Karitáció sport délelőttjét.
A pénteki napon a bohócdoktorok közel 600 kilátogató gyermek számára szerveztek szórakoztató programokat. Az ovisok ügyességi sorversenyen szerezhették vissza a bohócdoktor elveszett orrát, így ismét vidáman tud gyógyítani. Az iskolás osztályok a Crazy 5K sportpályáján küzdöttek az erőt próbáló elemekkel. Támogatóknak köszönhetően a bohócdokik a gyerekek energia visszapótlásáról is gondoskodtak.
A csodálatos idő, az érdekes látványosságok, a hangos, jókedvű gyerekzsivaj, kerek egységet alkotoA legnagyobb ámulat mégis a légi látványosságok okozták, amikor repülőt toltak ki, helikopter landolt, vagy ejtőernyős szállt le a gyerekek közelében.
A szombati napon a Fogyatékosok Nappali Intézetéből az SZKT és a Karitáció Alapítvány közreműködésével olyan fogyatékkal élő fiatalok látogattak ki a rendezvényre, akik számára talán még ritkábbak az ilyen aktív programok és közösségi élmények, melyekkel Ők is részesei lehetnek az évről-évre látványosabb és mindenki figyelmét lekötő hatalmas légi parádénak.
Az óriási program óriási összefogást is igényelt. „Együtt csodákra vagyunk képesek” hangzik az Alapítvány mottója, amit együttműködő partnereikkel sikeresen meg is valósítottak.